2012. október 21., vasárnap
Egy jó nap
Ma reggel vidáman ébredtem. Igaz, hogy a lakásban elhelyeztem néhány csomagot, de tőlem ez nem meglepő. A gazdám finom reggelivel fogadott (miután rendezte nyomaimat), majd rögtön kimentünk a kertbe.
Jó nagy! Itt is nyomokat hagytam, de ezért megdicsértek (amin igen meglepődtem). Még jutalomfalatot is kaptam. Ezután a gazdim elkezdett le és fel mendegélni. Én meg utána, (nem tudom miért, de valahogy muszály volt). Le-fel, le-fel, le-fel. Nagyon elfáradtam. Vissza is mentünk a lakásba. Én nagyon elfáradtam, így aztán hamar elaludtam.
Alvás után nagyon megéheztem. De előbb még ki kellett mennem a kertbe, egy kicsit körülnézni. Ha már kint vagyok - gondoltam - elintézek egy kis ezt, meg azt. Meg is lettem dicsérve.
Kicsit még szaladgáltam, nézelődtem és már alig vártam, hogy egyek valamit. Jeleztem is, hogy menjünk már enni.
A gazdi megértett, bementünk és már ott is volt a kaja. Én rögtön neki láttam. És innentől minden úgy zajlott mint a reggeli után. Ki a kertbe, nyomok, le-fel, alvás.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése